Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szépséges*-*

 

 

 

6.png

 

Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a ro...hanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.

 

 

 

 

 

Voltam már vesztes, de legyőzött sohasem! Akartak már a becsületembe tiporni, próbáltak már megaláztatni, volt, hogy sikerült is! Voltam én már lent, sőt még lejjebb is! Tapostak a szívembe, gázoltak a lelkembe. Nem szégyellem kimondani. Volt, hogy majdnem ordítottam a fájdalmaktól, a vágyaktól, a tehetetlenségtől, a haragtól, dühtől, bosszú vágytól. Volt, hogy sírtam. Sőt, zokogtam, mint egy kisgyerek. Volt, mikor úgy éreztem és gondoltam, hogy nem tudok fölállni és lent maradok, de mindig sikerült erőt merítenem még a legkilátástalanabb helyzetekből is és mindig fölálltam, fölállok és mindig is föl is fogok!!!

 

 

 

 

 

 

 Nincsenek véletlenek, ezt tudjuk. Olvasgattam a neten, és egyszer csak rákattintottam erre a gondolatsorra, megszívlelendő és elgondolkodtató minden egyes szava:
"Néha elgondolkozom azon, hogy mért nem tudjuk értékelni és megbecsülni az életet. Miért hagyjuk, hogy minden hétköznapunk ugyanolyan átlagos, céltalan kavargás legyen. Mert az! Ha szétnézek a világban mindenki csak rohan, mindenki törtet

 előre, de közben már nem is tudja mi a cél. Ha megtudnád, hogy 30 napod maradt az életből ugyanígy viselkednél? Ugyanúgy elvesztegetnéd a perceket és nem tennél semmit? Nem hiszem. Akkor értékes lenne minden pillanat. De miért kell ahhoz katasztrófa, hogy megtanuljunk ÉLNI? Miért nem megy ez gondok nélkül? És vajon miért akkor tudnánk a legjobban szeretni mikor már nem lehet? Miért akkor hiányzik valaki a legjobban mikor már elérhetetlen? Nagy kérdések ezek, a válasz pedig talán nem is olyan nehéz. Önzőek vagyunk és ettől az önzéstől képtelenek vagyunk a lelkünkkel látni, csak akkor vagyunk képesek levetni az önzés álarcát mikor a fájdalom vagy a hiány elsöpör minden más érzést. Pedig nem lenne nehéz. Ha megpróbálnánk néha magunkba látni rájöhetnénk mennyire elsiklunk a valódi élet felett. Ha tudnád, hogy mikor ér véget az életed minden perc egy kincs volna. Minden boldog óra egy örökkévalóság. Akkor nem félnél többet ÉLNI. Nem félnél megtenni azt, amit régóta szeretnél. Észrevennél olyan dolgokat, amik már annyira beleivódtak a mindennapjaid körforgásába, hogy fel sem tűnnek. Mikor érezted utoljára a szél simogatását az arcodon? Mikor álltál meg gyönyörködni az út szélén egy virágban? Mikor szaladtál önfeledten a kék ég alatt? Mikor? Talán míg kicsi voltál. És milyen szép dolgok is ezek, nem? Kár, hogy manapság már szinte kinevetik azt, aki ezek közül bármelyiket is megteszi. Nem illik be ebbe a hibátlan társadalomképbe. A mai világnak már nem ez a szép. Lassacskán kezdünk érzéketlenné válni a valódi szépség felett. Többet ér a mű, a mesterkélt. Nem tudjuk megbecsülni azt amink van, mert mindig több kellene. Ha megszerzel valamit már nem vagy boldog mert megszokottá válik. Megunod. Nem így van? Eldobod és megszerzel valami újat, de hamarosan az sem kell. Ez az EGO hatalma a lélek és az ''én'' felett. Álarcokba bújt önző emberek róják cél nélküli köreiket nap mint nap, újra és újra, amíg meg nem történik valami, ami kiszakítja őket ebből. A fájdalomban még képesek vagyunk meglátni a szépet. A hétköznapokban már ritkán. Persze ki vagyok én, hogy megmondom mi a helyes és megítélek másokat? Én is csak egy vagyok a sok közül, de én szeretnék változtatni. Nem a világot megváltani, csak magamat. Szeretném, ha minden napom úgy tudnám élni, mintha az utolsó lenne. Meglátni a szépet és ledobni az álarcot. Mástól várni a boldogságot butaság. Mert aki boldoggá tehet az csakis önmagad!"

 

 

 

 

 

 

 

tumblr_lgr1rrxixy1qh7a1to1_500_large_large.jpg

“Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk, és olyan légkörben élünk, amelyben nincs szeretet. Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek. A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad. Fáradhatatlanná teszi az embert, feltölti erővel.”

 

 

 

e0198018fa16f23d8b01f110ad4c96eb.jpg

" Néha kell az ember életébe egy-egy vihar, amely felrázza. Megrettenti. Ami után más életet kezdhet és új céljai lehetnek. Ami után ismét szépnek láthatja a világot... " :)) !

 

 416878_370254719662504_266066540081323_1304598_249259175_n.jpg


„Ördög is voltam és gyönyörű angyal, ahogy jól esett éppen. Földre rogytam, szálltam az égen. Voltam hű és hűtlen. Hol gazdag voltam, hol nagyon szegény. Bátor, bár néha féltem, de senki ne mondja rám: nem az álmaimnak éltem!”

 

 

 

 


Van egy lány, szíve érzékeny. Sokszor morcos, boldog, fáradt, vidám, néha nem találja a helyét a világban, sokszor szomorú,és néha pesszimista, sokszor hiányzik neki valaki, van amikor összetörik a szívét. Sokszor elbotlik, hibázik, de mindig tovább lép, hol segítséggel, hol egyedül. Hisz, az életben, tele van reménnyel. Ő csak egy lány, egy hétköznapi átlagos ember, akinek szíve tele van érzelemmel.

 

 

 

 

 

 

 

~ Nem vagyok egyszerű! Csalódtam már olyan emberben, akiben teljesen megbiztam! Nevettem már a könnyeken és könnyeztem a saját nevetésemen! Ütöttek, álltam.. rúgtak tovább tűrtem és nem ejtett rajtam sebet egyetlen pofon sem! Kitéptem a szivem, és oda adtam annak aki nem érdemelte meg! Máskor olyan elől zártam el azt, aki mindent megtenne értem! Megtanúltam megbocsájtani a megbocsájthatatlant és elfelejtettem amit más soha nem lenne képes! Segitettem a legrosszabb ellenségemen, de rajtam nem segitett senki! Tanultam, és megbuktam.. felálltam aztán újra földre rogytam! Éltem az életem, máskor temettem a lényem! Mégis itt vagyok! Készen arra, hogy megmutassam.. az élet lehet bármily kemény, igen is érdemes végigcsinálni!

 

 

 

 

 

Az élet kártyavár. Mikor felépíted, nagy esély van rá, hogy összeomlik. De csak akkor lehetsz boldog, ha az összeomlás után felállsz és újra kezded. A kis dolgok pont azért vannak, hogy megőrülj tőlük, de ha kitartasz, meglesz a jutalma. Vagy nem, de mindegy is, mert az életet csupán élni és élvezni kell.

 

 

Néha azt hiszem, neked is fáj, de aztán rádöbbenek: csak magamat teszem tönkre...

 
 
 

 

 

 

 

 

Az igazi nő magabiztos. Nem fut a férfiak után.Tud érinteni, és tudja értékelni az érintést. A szemével, a mosolyával, az egyéniségével hódít. Az igazi nő kinövi azokat a kicsinyes téveszméket, miszerint mindenféle nővel versengeni kell. Az igazi nő tudja, hogy mikor kell lépnie, milyen irányba, és azt is, hogy mikor kell feltétel nélkül megadni magát.

 

 

 

 

 

 

 

"Már beláttam,hogy a fájdalom és szenvedés óvtak meg attól,hogy a saját igazságom ellenében éljek.Ma már tudom,hogyan nevezik ezt: Hitelességnek!

Már megértettem,milyen megalázó volt annak,akire ráerőszakoltam a vágyaimat,pedig tudtam,hogy sem az idő,sem az illető nem érett meg rá.Még akkor sem,ha ez az illető én voltam.Ma már tudom,hogyan nevezik ezt: Öntiszteletnek!

Már nem vágyakozom többé egy másik élet után,és látom,hogy körülöttem semmi sem jelent kihívást,csak fejlődési lehetőséget.Ezt nevezik: Érettségnek!

Már megértettem,hogy mindig és minden alkalommal a megfelelő időben és a megfelelő helyen vagyok.És hogy mindaz ami történik helyes.Ekkor megnyugodtam.Ma már tudom,hogyan nevezik ezt: Önfegyelemnek!

Már nem akarom többé,hogy mindenben igazam legyen.Így ritkábban tévedek.Ezt nevezik: Egyszerűségnek!

Már felhagytam azzal,hogy a múltban éljek,és a jövőmért aggódjak.Most már csak ebben a pillanatban élem az életem és minden napot csodálatosan megélek.Ezt nevezik: Tökéletességnek!"

 

 

 

 

 

"Csakúgy, mint az évszakok, az emberek is képesek változni. Nem túl gyakran esik meg, de amikor igen, majdnem mindig jó. Néha a törött az, ami újra egész lesz. Néha nyitni kell az új emberek felé és beengedni őket. De legtöbbször csak egy embert érint, aki valójában fél kimutatni, mit is érez, mikor megkapja a lehetőségét annak, amit sosem remélt. És néhány dolog sosem változik..."

 

 

 
 

 

Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>


Statisztika

Online: 3
Összes: 117079
Hónap: 1518
Nap: 44